Mostanában alig van időm leülni a számítógép elé. Micsoda meglepetés ilyet olvasni egy kisgyerekes anyukától, igaz? Szerencsére az utóbbi időben azért van ez, mert sokat játszom a gyerekekkel, és jelentem, a lakás is jobban szokott kinézni. 

Zsófi sokkal nyugodtabb az utóbbi időben. Nem igazán tudom megmondani, hogy miért. Persze Adél már nem kicsibaba, mászik utána, feláll, lehet vele kukucsosat játszani. Nyílván nem sír már annyit, és ha mégis, akkor is jobban lehet tudni, hogy mi a baja. Nem pánikol már, ha Adél sír, persze látom, hogy zavarja, de nincs az a őrjöngés, reszketés borzalma ordítás, földön kapálózás.

Én is nyugodtabb lettem. Már nincs az a gyomorgörcs, ha egyedül kell maradnom velük akár csak fél órára. Már, ha jól számolom, 4 hete nem jön segíteni egyik nagyszülő sem, délután felpakolom Adélt, és vele megyek a bölcsibe Zsófiért. Előkészítettük hozzá a terepet. Apukám délutánonként mindig egyre hamarabb ment haza, míg eljutottunk oda, hogy már csak addig vigyázott Adélra, míg hazaértünk Zsófival. A bölcsis csoportban is mindig ki van rakva Zsófinak egy autós ábra, amire felragasztják a gondozók annak a fényképét, aki délután jönni fog érte. 3 féle kártya van: Apa, Anya és Anya Adéllal - legtöbbször ez van fent. Így mindig tudja, ki fog érte jönni. Már egy héttel korábban elkezdtük, hogy megszokja, megértse, mi is ez az egész, így az első alkalommal, mikor Adéllal mentem érte, nem érte váratlanul. Magam is meglepődtem saját magamon, hogy nem stresszelek a kocsiban, hogy mi lesz, ha Adél nyűgös, dugó van stb. Nyílván amiatt, hogy én nem vagyok ideges, a gyerekek is nyugodtabbak.

Vannak azért most is nehezebb pillanatok. Ha Zsófi fáradt, éhes, akkor semmi se jó amit Adél csinál. Egyre inkább előjön a féltékenység is. Bármit kezdek csinálni Adéllal: játszunk, etetem, rögtön jön Zsófi kiabálva: "nem az Adélnak is" "Adél nem kaphat mást, csak Zsófi" (más = üveges bébiétel) "ne játsszon az Adél!" stb. Néha elveszi a játékát és elszalad vele, vagy csak elfordul vele, nehogy a húga elérje, megnézze. Előfordult tettlegesség is, ami eddig soha nem volt jellemző. Egyszer láttam, hogy Adél ott állt a kanapé szélébe kapaszkodva, ott, ahol Zsófi ült. Adél játszani hívta volna Zsófit, és csapkodta a kanapét a kis kezével és kiabált. Zsófi erre visszakiabált, és a lábával megrúgta megbillentette a fejét, mire Adél persze elesett és sírt. Elmondtam, hogy ilyet nem szabad, fáj neki, csúnya dolog, és mit szólna, ha vele is ezt csinálná valaki. Pár nap múlva mikor egyedül voltam velük, úgy alakult, hogy egy percre egyedül kellett őket hagynom a szobában, nagy sírásra jöttem vissza. Kérdeztem Zsófit, hogy miért sír az Adél, mi történt. Zsófi vigyorogva közölte, hogy "fejberúgtad az Adélt". Ő nem hazudik, nincs meg igazán ez a "képessége", nem kertelt, nem mondta, hogy csak elesett, vagy hogy ő nem is tudja, ott se volt, ő bevallotta. Szombaton pedig egyszerűen csak odament a húgihoz, és elkezdte erővel a föld felé nyomni a fejét. Kiabáltam, hogy nem szabad, azonnal fejezze be. Láttam rajta, hogy ki akarja adni minden haragját, bosszúját, de azért mégsincs tisztában az erejével. Odamentem hozzá és elkezdtem én is nyomni az ő fejét (persze vigyáztam azért rá, nem voltam durva, csak demonstrálni akartam), és megkérdeztem, hogy neki ez jó-e. Nem válaszolt, de remélem, azért leesett neki.

Eszembe jutott erről az, amikor én rábeszéltem a húgomat, hogy guruljon le a lépcsőn a nyuszirollerrel, mert az lejtős, és jó gyorsan lehet menni ott. Szerintem nem voltam még 4 éves ekkor és a húgom másfél lehetett, még cumizott. Pontosan tudtam, hogy baja lehet, de annyira idegesített, hogy éjjelente bömböl, felborít engem néha, és egyáltalán... Neki is indult szegényem, nagyot is esett. Anyukám rémülten szaladt ki a gangra. Szerencsére a legnagyobb baj az volt, hogy leesett acumi a földszintre, és össze kellett szedni. Kb. 10 évvel később mertem elmondani anyukámnak, hogy én vettem rá Jankát. Ettől még jó testvérek vagyunk, és nagyon szeretjük egymást. Noha ki akartam nyírni, mégis mindig istápolni akartam, megvédtem az igazát. Felnőttként is szoros a kapcsolatunk, és miatta örültem, hogy nekem is két kislányom született, és ráadásul közel olyan korkülönbséggel, mint ami a húgom és én köztem van. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok pszichopata, sem erőszakos. Mikor a történetet elmeséltem egy pszichológusnak, aki Zsófit vizsgálta, azt mondta, hogy ez normális. Szóval, próbálom lazán felfogni az esetet, és megértem Zsófit is.

Az utóbbi időben inkább Adél miatt aggódom. Gyakorlatilag november óta állandóan beteg. Alig volt olyan nap az elmúlt 5 hónapban, hogy ne lett volna hőemelkedése. Rengetegszer náthás, szörcsög, kicsit levert, de semmi komoly gond nem látszik. Többször volt lázas is, de ez nem meglepő egy olyan picinél, aki a földön mászik egész nap, és mindent, de tényleg mindent a szájába vesz. Egész télen állandóan szívtuk az orrát, és mikor lázas volt, mindig elvittem az orvoshoz. Mindig ugyanaz volt: a tüdeje tiszta, az orrváladék is áttetsző, a torka néha piros volt, de semmi egyéb. Januárban már nagyon aggódtam, hogy értem, hogy akutan semmi komoly, de nem hiszem, hogy normális, hogy egy baba hőmérséklete soha nincs a normális tartományban. Megint azt a választ kaptam, hogy nő a foga, bölcsis a nővére, mit is akarok? Semmi jel nem mutatott bakteriális fertőzésre, így antibiotikumot nem kapott - ebben viszont egyet értettünk a doktornővel. Februárban azért kisírtam egy beutalót vérvételre. Az unokatesóm a lőrinci SZTK-ban dolgozik a laborban, oda mentünk. Sikerült elsőre megszúrni szegénykémet, vizeletet, viszont sehogy sem sikerült gyűjteni. Még aznap hívott az unokatesóm telefonon, hogy a főorvos úr (a laborvezető) szeretne velem beszélni. Na, gondoltam, ez nem jelenthet jót. Bemutatkozott, és elkezdte mondani, hogy a mikroszkópos kenetben a lymphocyták... hírtelen azt hittem, elájulok. Átfutott az agyamon, hogy te jó ég, leukémiás az Adél, de hülye is vagyok, könnyen belilul minden kis sérülése, elhúzódó hőemelkedés, fáradékonyság. Aztán arra gondoltam, hogy de jó, hogy vannak őssejtek, aztán meg arra, hogy rengeteget leszünk kórházban, és Zsófit nagyon meg fogja viselni. Aztán folytatta a doktor úr, hogy reaktív lymphocytákat lát, ami egy kis vírusfertőzésre enged következtetni, Csak azért hívott fel, mert hallotta, hogy gyógyszerész vagyok, és az egyik dolgozó rokona. Minden egyéb paraméter jó. Húúú, de rendes doki, megnyugodtam, hogy jó, akkor majd bizonyára elmúlik.

Hát nem múlt el, úgyhogy nem nyughattam, elmentünk a János kórház gégészetére. Megnézték Adélt, a torka kicsit piros volt akkor is, amúgy rendben volt minden. Oda jutottunk, hogy túlaggódós anyuka vagyok, a gyerek fogzik, hol hideg van, hol meleg. Gyengébb az immunrendszer, és egyik vírust nyeli be a másik után, nincs is ideje meggyógyulni. Ezzel megint elvoltunk egy hónapig, persze a helyzet nem javult, és egyetlen újabb foga sem bújt elő január óta. Április elején megint lázas lett, hasmenése volt és párszor hányt is. Megint vittem a körzetihez, de ugyanaz a diagnózis, annyival kiegészítve, hogy most valami mást is elkapott, ami akut bélhurutot eredményez. Pár nap alatt elmúlt a hasmenés, és a láz ismét csökkent, de megmaradt a hőemelkedés. Délelőtt popsiban 37,7-37,8ˇC, este 37,9-38,3˘C, ami ből 0,5-öt levonva is magas értéket kapunk. Nem azt mondom, hogy nagyon megijedek, ha egy gyereknél ilyet mérek, na de hogy hónapokon keresztül... Aztán pár nap múlva megint lázas lett, ismét hányt. Újból irány a körzeti, ahol elsírtam bánatom, hogy nem hiszem el, hogy ez így rendben van, és nagyon aggódom. A doktornő adott egy beutalót a Tűzoltó Utcai Gyerekklinikára azzak a felkiáltással, hogy hátha ők okosabbak nála, és nekik hiszek.

El is vittem Adélt másnap. Az ambulancián a doktornő rögtön azzal indított, hogy nem tűnik betegnek ez a gyerek, mosolyog, éber, szép nagy. Nagyon kedves volt, ő nem volt kioktató és nem könyvelt el rögtön valami ideggyenge anyukának. Elküldött minket gégészetre. Ott egy csomót kellett várni, mert az osztályos gyerekeket vették előre - volt fülszúrás, és egyéb nyalánkságok. Adél nyűgösködött, hát gondoltam, felveszem. Azzal a lendülettel lehányt, de úgy, hogy rajta semmi nem volt, engem meg beterített a bal oldalon a vállamtól a lengőbordámig. Ezzel csak az a gond, hogy neki mindig van egy teljes szett váltóruha, nekem meg nincs. Még az volt a szerencse, hogy szürkés-barnás felsőben voltam. Egy csapnál lemostam magam valamennyire, így már inkább csak vizes voltam, ami hamar megszáradt, és a szerencsés színválasztásnak köszönhetően alig látszott valami. A gégész is nagyon aranyos volt, ő sem talált semmit, csak egy kis piros garatívet. Visszamentünk hát az ambulanciára, ahol vizeletvizsgálatot javasoltak. Nem részletezem, de steril vizeletet gyűjteni egy lány babától nem a legkönnyebben kivitelezhető dolgok közé tartozik. Nem is sikerült, úgyhogy vissza kellett mennünk, ahol a nővérke segített, de a siker érdekében majdnem másfél órát mászkáltam egy fáradt, nyűgös,tekergő, kapálózó, félpucér gyerekkel a folyosón, nehogy elmozduljon a gyűjtőzacskó. Persze elmozdult, de ennek ellenére sikerült kevéske értékelhető mintát szerezni - az eredmény negatív. Javaslat: ne mérjem a lázát. Én azért néha megmérem, és mindig magasabb a kelleténél. Adél továbbra is többször felkel éjjel, sokszor nyűgös, de legalább áttört két foga, és másik kettő is csak napok kérdése.