Két hete Zsófi barátnőm elhívott minket Halász Judit koncertre. Első gondolatom az volt, hogy jó lenne, de Zsófival ezt nem lehet. Túl sok inger: zaj, gyerekek, fények. Szerettem volna nagyon elmenni vele, egy hétig hezitáltam. Aztán arra jutottam, hogy nem tudjuk meg, ha nem próbáljuk meg. Szóltam Zsófi barátnőmnek, hogy megyünk. Megbeszéltük, hogy szerencsére a szélén ülünk majd, így ha bármi gond van, ki tudunk jönni. 

Vasárnap reggel már nagyon izgultam, és tuningoltam magam lélekben, hogy valószínűleg nem bírja majd végig. és ezen nem szabad majd kiakadni, szomorkodni. Gyorsan felhívtam Zsófit, hogy ne hozzon csokit vagy ropit, majd viszek én kekszet, amit a Zsófim is ehet. Elmondtam Zsozsónak, hogy elmegyünk villamossal meg metróval koncertre, Halász Judit fog énekelni. Ez hiba volt, mert azonnal ment az előszobába és mondta, hogy vesszük az új cipőt meg a kabátot. Azt már nem hallotta meg, hogy azt is mondtam, hogy előbb felöltözöm én is és reggelizünk.

Az útat nagyon élvezte. Futott velem a villamoshoz gond nélkül, ügyesen felszállt a metróra. Mindent kommentált közben - szokásához híven. Sok mosolyt kaptunk, most cuki dolog ez még egy ilyen kicsi lánytól. Kicsit hamar odaértünk a Vígszinházhoz, mondtam neki, hogy várni kell. Egy perc után közölte, hogy nem akar bemenni, menjünk haza. Eltereltem a figyelmét, míg megjött Zsófi és a kislánya, Johanna. Bementünk, leültünk.

10 percet csúszott a kezdés, és ez pont elég volt Zsófinak arra, hogy elunja magát, és ismét haza akarjon menni. Végre elkezdődött a koncert. Eleinte szépen tátott szájjal ült az ölemben. Halász Judit nekünk, anyukáknak is énekelt egy dalt. Nagyon meghatódtam! Nem tudom, egytől-tízig terjedő skálán mennyire ciki pityeregni Halász Judit koncerten közel a 30-hoz, de velem megesett. Megkerestem a dalt, és a felvételen látszik, hogy más anyukákkal is megesett ez már. Kb. 25 éve kislányként ültem ott a Vígszínházban anyukámmal és a húgommal, most meg én hozom el a kislányomat.

Ezután egy olyan dal következett, ahol a gyerekeknek kiabálniuk kellett a refrénben, és hangos is volt a dob. Zsófi lemászott az ölemből, kiállt a folyosóra, ahol már több másik gyerek táncolt. Láttam, hogy elkezd honyorogni, ami nála nem sok jót jelent. Mondtam Zsófi barátnőmnek, hogy lehet, hogy nekünk máris itt a vége. Meg is fogta a kezemet Zsozsó és mondta, hogy "menjünk ki!". Próbáltam felvenni az ölembe, de ekkor elpattant a cérna, jött az ordítás, kapálózás. Már éppen indulni akartam kifelé, le is tettem Zsófit, mikor az összes gyerek tapsolni kezdett ütemesen. Erre csodák csodájára ő is tapsolni kezdett, és kiabált is a többiekkel. Elkezdett ugrálni meg szaladgálni, és mosolygott, nevetgélt. Így telt a következő fél óra. A mozgás, az ugrálás különösen jól levezeti a feszültséget, és rájöttem, ezt hagyni kell. Aztán nagyon elfáradt, odajött hozzám, és kitessékelt a székből. Egyedül akart beleülni. Csúszott lefelé, majdnem elfeküdt benne. Láttam, hogy sok kicsi el is aludt. Mikor a Mit tehetnék érted szólt, újra elérzékenyültem. Olyan sokat énekeltem ezt a dalt neki, mikor kicsi volt. (Ma már tudom, hogy miért csak sírt ahelyett, hogy mondjuk rámutatott volna a hintára, hogy abba akar beleülni, és miért volt olyan nehéz megnyugtatni. Csak az éneklés és az ölelés segített.) 

Az utolsó dalt már az ajtóban állva hallgattuk meg, tudtam, hogy elsőként kell a ruhatárba érni, mert ha a tömeg elkap minket, akkor végünk. Jó későn értünk haza, sokáig tartott az út. Zsófi nagyon aranyosan jött velem, nem akarta magát felvetetni, pedig fáradt volt nagyon. Itthon rá se nézett az ebédre, ment is aludni.

Azóta többször meséltettem már el vele, hogy hol jártunk. Mindig elmondja, hogy "énekeltünk, énekelt Halász Judit, táncoltunk, tapsoltunk, kapodtál (kaphattál) kepcet (kekszet) meg teát, hangos volt, kiabáltak a gyerekek". Még mindig úgy mesél magáról, mintha más mesélne neki, egyes szám második személyt használ. De legalább már eslmeséli, mi történt vele.

Látom azóta, hogy felpiszkálta a kis agyát valami. Hétfőn éjjel például felébredt és utána nem sikerült visszafektetni. A végén rohamot kapott, üvöltött, rúgott, kapálózott, tisztára, mint az Ördögűzőben. Nem tudom, hogy pontosan mi okozta ezt a cirkuszt, nem biztos, hogy köze van hozzá a koncertnek, talán sose fogjuk megtudni. Zsófinak ez a vasárnapi élmény fele-fele arányban volt frusztráló és élvezetes. Edzeni kell, és mindig picikét feszegetni a határokat. De csak picit. Nagyon örülök neki, hogy végül meghallgattuk az egész műsort, nem kellett kijönni.

2 év múlva majd elmegyünk megint, de akkor már Adélt is visszük. Ő is imádja, ha énekelek neki. Igaz, ő minden törődésért hálás, a pelenkázást se bánja, addig is beszélgetünk.