Tegnap a Vadaskertben végre kimondták, amit én legbelül éreztem már másfél éve: Zsófi autizmus spektrum zavarral küzd. Nincs többé kétség, nem kell már várni, ki lehet, és ki is kell mondani. Furcsán hangzik, de megkönnyebbültem. Mindenre lett magyarázat hirtelen. A kiskori furcsaságok: a tárgyak pöckölése, a korai ugrálás-repkedés, a kötődés (látszólagos) hiánya, a tömegben, zajban való látványos elfáradás, az extrém könnyen megzavarható alvás, az hogy csak másfél évesen kezdett szilárd ételt enni, hogy a mai napig csak egyfajta itatót fogad el. A jelenlegi helyzet: a kortársak látványos kerülése, a kommunikáció mennyiségi és minőségi elmaradása, az empátia (látszólagos) hiánya,a rituálékhoz, napirendhez való ragaszkodás.
Nekünk ez a diagnózis nagy segítség, mert tudjuk, hogy nem mi rontottuk el. Megnyugodhatunk, hogy nem rajtunk múlik sok minden, és amikor a gyerek néha hisztirohamot kap, akkor nem szabad megróni - és persze ettől nem lesz elkényeztetett. Sajnos azt, hogy mi lesz Zsófival 3 év múlva, mehet-e majd oviba, vagy normál iskolába, senki nem tudja megmondani. Ezt nagyon nehéz feldolgozni. Próbálok optimista lenni, az elmúlt egy évben óriásit fejlődött, talán ha ez így marad, akkor jó esélyünk van.
Addig azonban hosszú még az út, tudom, és rengeteget kell nekünk is tanulni. El kell mennünk a Vadaskertbe szülőtréningre, ahol megtanulunk egy kártyás kommunikációs módszert. Remélem, hogy lesz egy jó eszköz a kezünkben, amivel Zsófi jobban ki tudja majd fejezni magát és amivel megtanulhat helyesen kommunikálni. Jelenleg ugyan beszél, elég nagy a szókincse, de nem tud különbséget tenni én ő és te között. Csak ismétli szó szerint azt, amit egy adott szituációban szokott hallani. Arról fogalmam nincs, hogy Attila hogy oldaja majd ezt meg a munkahelyén, és addig hol lesz Adél stb...
Rossz hír, hogy az Adél hangjára adott extrém reakcióra nincs igazi gyógyír. Megpróbáljuk "megedzeni" Zsófit, hogy megszokja és megtanulja elviselni, de ez hosszú folyamat lesz. Addig nincs más, akár lakáson belül el kell szeparálni őket és jutalmazni, ha sikerül kibírnia egy sírást nagyobb kiakadás nélkül. Talán nem kell mondanom, mit jelent ez egy családban... Mi egyelőre nem tudunk négyesben harmóniában együtt lenni. Ez pedig pokolian nehéz és nagyon próbára tesz minket. Be kell viszont látnom, hogy jelenleg nincs más megoldás, mert lassan Adélt is negatívan befolyásolja a helyzet: megijed, sír ő is, nem szopizik rendesen, ha Zsófi itthon van. Rá is gondolni kell. El kell fogadnom, hogy nem tudok sokat egyedül lenni kettjükkel. Ez nem az én kudarcom, bármennyire is nincs ínyemre, bizony segítségre szorulok. Hiába van - szerintem - kivételes birkatürelmem,, nem megoldás, hogy Adéllal megyek Zsófiért. Lehetek büszke magara, hogy nem vesztem el a fejem, hogy még SOHA nem ütöttem meg a gyereket és nem bántottam, ez édes kevés. Attól még Adélnak se jó, és Zsófinak is túl megterhelő.
Mindenki azt mondja, hogy semmi nem látszik Zsófin. Lehet. Csodás gyerek, nagyon kedves, mosolygós, kicsit "fura, egyéniség". Nagyon okos. Kivételes logikája van, jó humorérzéke, és egészen különlegesen gondolkozik. De ez a csodaszép okos kislány nem tud kérdésre válaszolni, és még soha ebben az életben nem adott puszit.
