Nem gondoltam volna soha, hogy én valaha is blogot fogok írni... Azért döntöttem mégis mellette, mert sajnos nagyon kevés időm marad a barátokra, ismerősökre, rokonokra. A nehéz napokon, mikor az ember csak saját nyomorán tud keseregni, nagyon nehéz újra és újra elmesélni, hogy mi van a gyerekekkel, mi a baj... és mindenki jót akar, és naponta többször elhangzanak ugyanazok a kérdések, ugyanazok a tanácsok százszor....
Szóval Adél, aki május 30-án született eleinte jól evett. Tejem sajnos most is alig van. Azt hittem, Zsófival a testi-lelki megrázkódtatás miatt nem volt elég, de úgy tűnik, én csinálhatok bármit, akkor sincs. Próbáltam Lactoherb teát, malátasört (alkoholmentes persze), MoreMilk kapszulát,még - az elveimet feladva - homeopátiát is, de semmi. Adélkám 3 hetesen elkezdett bukni, pont ahogy anno Zsófi is. Rendszerint tocsog a feje alatt a textilpelus, le van hányva a ruhája, én is le vagyok hányva és sokszor az egész lakás is (padló, kanapé, az ágyunk). Próbáltuk Nutritonnal besűríteni a tápszert, megemelni az ágyát a fejénél - ugyanúgy bukik. Próbáltunk másik tápszert is. Többször megállunk büfizni evés közben. Augusztusól (tehát 2 hónapos korától) viszont elkezdett egyre többet sírni és egyre kevesebbet enni. Jó meleg is volt akkoriban és egy napon megfogalmazódott bennem: ennek a gyereknek a délutáni pelusa sokszor még este is csontszáraz. Napi 3 pelus bőven elég, igazából délben csak higiéniai okokból cserélem le. A súlya viszont szépen ment föl. Aggódni kezdtem, aztán eszembe jutott, hogy nem szabad aggódni, mindig azt mondják, addig nincs baj, amíg a gyerek szépen hízik. Ahogy teltek a napok egyre rosszabb lett a helyzet: egyre kevesebbet evett, és evés közben is sokat sírt, feszítette hátra a fejét. Én ekkor már biztos voltam benne, hogy ez reflux. Tudtam, nincs mese, gasztroenterológushoz kell menni. A Tűzoltó Utcai Gyerekklinikán viszont nem vették fel a telefont, lehetetlen volt időpontot kérni.
Felhívtam a nagynénémet, aki a SOTÉ-n dolgozik (immunológiát és sejtbiológiát tanít) és sok mindenkit ismer, Ő ajánlotta a szomszédját, aki véletlenül éppen gyermek gasztroenterológus a Bethesda Kórházban. Telefonon előzetesen tőle is kaptam egy buksisimit, jött a szokásos szöveg. "Minden kisbaba bukik. ez nem kóros, ha megy fel a súlya, nem kell vele foglalkozni." Mikor azonban elmondtam, hogy a gyerek már csak napi 500g-ot eszik (és kb. 700-800 g-ot kéne neki), és üvölt és feszíti hátra a fejét, akkor kezdett komolyan venni. Ajánlotta, hogy kezdjünk teljes tejmentes diétát, mert a bukások hátterében 40%-ban ez áll. Megerősített feltételezésemben, hogy Adélnak felmaródott a nyelőcsöve, begyulladt és egyszerűen fáj neki az evés meg csak amúgy is fáj neki.
Rohantam a patikába a spéci fermentált tápszerért (mert a síma tápszerek is tehéntejalapúak, csak kicsit vannak a fehérjék elbontva bennük), meg gyógyszerért. Még jó, hogy gyógyszerész vagyok és minden receptes dolgot meg tudok venni teljes áron. A gyógyszertől 2 nap alatt látványosan jobban lett, nem sírt, és 2 napig jól is evett. Utána viszont megint jött a régi nóta: sírás evés közben. Sajnos ez a spéci tápszer iszonyatosan rossz ízű és kutyatáp szaga is van, egyszóval förtelmes. Adél megint egyre kevesebbet evett, a cicin szeretett lenni, az anyatej bármikor jöhetett, de abból persze nagyon kevés van. Erőltettük a cumisüveget, próbálkoztunk, mire eljutottunk odáig, hogy egyáltalán nem fogadta el, ha csak meglátta, már sírt. Egyik délután szalasztottam Attilát a Brendonba, hogy vegyen SNS készüléket. Ez egy okos kis szerkezet, egy tartályt akasztok a nyakamba, abban van a tápszer. A tartályból két kis vékony, puha szilikoncső lóg, aminek a végét a mellbimbómhoz közel ragasztom, így a baba a mellet szopizza, de jön a tápszer is. Na így legalább 30-40g tápszert elfogadott. Ismét felhívtam a dokit, hogy szerintem nem ízlik neki a tápszer, nagyon kedvesen felajánlotta, hogy Attila menjen be a Bethesdába és az ambulancián a kolléganője ad neki egy doboz másik tápszert, hátha az jó lesz. Ez a kedves nővérke azt tanácsolta, hogy szélcsövezzük Adélt (mert már 5 napja nem is kakilt), és ha nem eszik továbbra sem és ennyire nincs elég vizelete, akkor jöjjünk be másnap reggel.Persze, én már este eldöntöttem, hogy megyünk. Napokig tanakodtam, hogy menjünk-e kórházba vagy ne. Adél hajnalban és délelőtt még elfogadta a cumisüveget, akkor evett is egy kicsit, de délután és este már nem, csak sírt. Minden este kétségbe estem és minden hajnalban megnyugodtam kicsit. Ezen a ponton viszont úgy éreztem: ennek a fele se tréfa, rámegy a veséje, menni kell. Persze bent is kellett maradni. Persze Attilának aznap délután el kellett utaznia Németországba. Már csak röhögtünk magunkon.
A kórházban nem sok minden történt, de legalább csináltak ultrahangot rögtön és kizárták, hogy szervi baja, elváltozása lenne a gyomrában vagy a nyelőcsövében. Viszont cisztákat találtak a petefészkeiben. Hurrá.. hiányzott még ez mint lufiárusnak a nyílzápor. Állítolag anyai hormonhatásra alakulnak ki sokszor a lány babáknál ciszták, és majd elmúlik, de kontroll kell majd. Látta neurológus és gyógytornász is, mert feltűnt az orvosoknak is, hogy ferdén tartja a fejét és az egész testét (úgy mondják, kiflizik), és hason fekve sem emeli a fejét. Dettó mint Zsófi kicsinek. Mondtam is a gyerekorvosnak, hogy bennem felmerült, hogy valami genetikai malőr van itt a háttérben, mert ugyanez volt a nővérkével is, csak nála a koraszülöttségre meg a toxémiából adódó kisfokú oxigénhiányra fogtuk a dolgot. Megint buksisimi: "nem kell hasonlítgatni a gyerekeket, ő Adél, az meg Zsófi, és a gyerek azt csinálja, amit a szülő 'elvár' tőle". Hát jó. A kórházban cumiból ugyanúgy nem tudta megetetni a nővérke sem, és csak az SNS készülékkel tudott enni. Nem evett igazán sokkal többet, de nem kellett végül szondaetetés vagy infúzió, 3 nap után hazajöttünk. Járt nálunk a kórházban szoptatási tanácsadó is. Ő azt javasolta, hogy tegyem mellre a gyereket napi 12-szer és akkor lesz majd elég tejem. Gondoltam, csinálja ezt az akinek két anyja van, de a végül mégis napi 10-szer etetek, mert Adél annyira keveset eszik egyszerre, hogy folyton éhes. Mostanra annyit értem el, hogy napi 200ml helyett napi 260-300ml anyatejem termelődik. Nem mondanám szignifikáns eredménynek. Ezek után, ha nekem valaki még egyszer azt mondja, hogy "olyan nincs, hogy nincs tej", akkor azt .......
Láttam a neten egy kismamapólót valami olyan felirattal, hoghy "igen, terhes vagyok, fiú, nem, nem foghatod meg a hasam és most adj egy csokit!". Gondolkozom rajta, hogy csináltatok egy pólót, vagy egy rendszámot a babakocsira a következő felirattal:
"Adél most 5900g, nem hízott az elmúlt két hétben, nem, nincs elég tejem, igen már mindent megpróbáltam, nem fogadja el a cumisüveget, igen, vettünk másikat, és igen cukroztam is kínomban a tápszerét, de úgyse volt jó, igen sokat büfiztetem, igen rohadtul fáradt vagyok, és ne mondd, hogy ne legyek ideges, mert ettől csak még idegesebb leszek. És most adjál nekem tejmentes édességet, sokat!"
Félretéve a tréfát, bocsánat, hogy hanyagolok mindenkit, de 2 óránként etetek, és egy etetés 1 órát tart, úgyhogy ennyi az életem, és pont. Tudjátok, hogy azért szeretlek titeket és azért gondolok rátok.
Majd a következő bejegyzésben leírom az egész mizéria hatását a családra, főleg Zsófira nézve. Előljáróban annyit, hogy Zsófi nagyon megsínyli a helyzetet és nekem jelenleg ezt a legnehezebb feldolgoznom.
